Első teljes pekingi napomat jelentékeny utazással és vásárlással töltöttem. Becsatlakozott Emma, a pasija Long, egy haverjuk meg persze Lali is. Kezdtük egy mennyei reggelivel, ami ebéddel is felért, és legnagyobb előnye, hogy végre igazi vega kaja volt: hatalmas tál leveske tésztával zöldségekkel és gombával. Eközben egy súlyos, gyermekkorom óta húzódó traumával kellett szembesülnöm, és mindeközben mintegy megvilágosodnom. Kiderült ugyanis, hogy a galagonya (amit itt pálcikára húznak, és cukormázzal leöntenek, nyamm), nem gomba, hanem gyümölcs!!!! Ezek után már teljesen érthető, hogy mikor oviban Bóbita izzik a galagonyáját gombának rajzoltam, az óvónéni miért húzta a száját. És ha mindez nem lenne elég, itt a mangó papajának néz ki. Állítólag ez ügyben is mondjuk úgy, én vagyok tájékozatlan, és keverem a mangót meg a papaját, és soha nem is tudtam, mi a különbség köztük, de én ebben nem hiszek. Inkább arról lehet szó, hogy valami megmagyarázhatatlan misztérium következtében Pekingben a mangó papaja külsejű, a papaja meg talán mangóruhát öltött, és kész.

A kiadós rebéd (reggeli és ebéd egyben) után kávélelő túrára indultunk, majd netkávézót kerestünk. Találtunk is, de a kávézó szóval semmiképpen nem magasztalnám fel a helyet. Inkább játékteremnek álcázott bűnbarlanghoz hasonlított. Valami pincehelyiség egy eldugott, rettentően büdös (bár ez Pekingben nem ritka) utcácskában, telis tele számítógéppel, és az azokon csüngő, olykor magukban ordítozó felajzott helyiekkel, akik kivétel nélkül online játékokban keresik a boldogságot.

Miután kineteztük magunkat (30 perc helyett kb tízet engedett a rendszer), elindultunk az ízek utcájába felfedezőkörútra. A hely igaz turistalátványosság, minden undorítóság kifejezetten a külföldieknek készül, feltehetőleg a helyiek az éhhalál küszöbén sem ennék meg. Van itt nyársra húzott, haláltusáját vívó skorpiók, csikóhal, kukac, tengericsillag és minden egyéb nyalánkság, akik csak arra vártak, hogy currymártásba fulladva megsüssék őket.

Még el sem indultunk, mikor már tudtam, hogy valami gusztustalant ki akarok próbálni. Természetesen a kínai krónikák által sokat emlegetett selyemhernyó, a híres vagy inkább hírhedt bombyx mori szinte adta magát. Kis gubócskák nyársra húzva, ránézésre is hányinger kerülgeti a jóérzésű embereket. Az árus is furcsán nézett, mikor kikértem, és már az is gyanus lehetett volna, hogy azt mondta a saját portékájára, ízügyileg elmegy, tehát meg sem próbálta tagadni, hogy ehetetlen. Kívül curry volt a gubókon, ezzel még nem is volt probléma, magával a gubóval sem, na de ami abban van, az egykori hernyó, aki a sütés után már nyomokban sem emlékeztet állatra, sokkal inkább valami papírszerű fűrészpor és egyszerre kesernyés és édes elszáradt váladékra. Becsületemre legyen mondva, hogy a többiekkel ellentétben egy egész gubót elmajszoltam, és nem köptem ki a végén sem, bár utána meglehetősen hosszú ideig a hányinger kerülgetett.

Származási hely: 2011. augusztus 28.

klikk a többi képért