Ma reggel nagyon félve bár, de megindultam a régészeti tanszék felé. Amit persze nem találtam meg egyből, hiszen eddig csak kétszer voltam ott. De pártíz perc kavargászás után csak előkerült.
A portán még nem is volt semmi gond, bár az ügyintéző színeváltozása gyanús volt, mikor meglátta a 289. regisztrációmkor kapott, a tanszéknek szánt értesítőt. Mindenesetre elküldött a tanulmányi felelős tanár irodájába. Még itt sem volt igazán probléma, kedélyesen elbeszélgettem az egyik kis régészhallgatóval, amíg vártuk az ügyintézőt, műdicsérgette a nem létező kínaim, én meg álérdeklődtem a neolit kerámiák iránt, ami egyébként a szakterülete. Aztán megjött a tanulmányi felelős, elvette a papírom, és sokkot kapott. Megkérdezte, ki a tutorom. Mondtam, hogy halványlila elképzelésem sincs, én elküldtem az anyagom, adniuk kellett volna valakit. Közölte, hogy jó, válasszak bárkit a tanárjaik közül, akihez csak kicsi szívem húz. Ez remekül hangzott, de kérdeztem én, most kopogjak be mindenkihez, hogy heló, akarsz a tutorom lenni? Erre megérdeklődte a szakterületem, majd közölte, hogy itt az olasz tanár mobilja, hívjam föl. Csak így, reggel 9-kor. Heló, Kriszti vagyok, leszel-e a tutorom. És ez tulajdonképp megközelítőleg így is zajlott le. Szegény Wei tanár úr, aki mellesleg Giuseppe, rettentően megijedt, csak hebegett-habogott, hogy hát ő csak egy külföldi, meg mit is akarok, meg miért is zaklatom. Aztán megértette, hogy én legalább annyira kétségbeesett vagyok, mint ő, és 25 perc múlva meg is érkezett, pedig szerintem én ébreszthettem reggel. Amíg várakoztam rá, egy töri szakossal órákat válogattunk magunknak. Csak úgy unaloműzőként. Aztán megérkezett Wei tanár, kifaggatott a szakterületemről, jól megijedt, és elárulta a nyilvánvalót, neki annyi köze van a római korhoz, hogy olasz, és körülbelül ilyen szinten is oktatja, mintegy tájékoztató jelleggel, szóval inkább keressek más tutort. Persze, azért ő mégsem ázsiai – bár már 15-16 éve él itt – ezért nem egyszerűen lerázott, hanem mindent és mindenkit meg-és bemutatott, elvitt a múzeumba, a könyvtárba, a dékánhoz, és még órákat is segített választani. Ennek megfelelően be fogok járni a ’Selyem út régészeti kérdései’, a ’Wei, Jin, Északi és Déli dinasztiák régészete’ és a ’Han-Tang-kori Kína határának régészete’ című órákra. Egyébként minden lehetséges hatalmasságnál próbálta lerázni magáról a tutorságom terhét, de az összes csak nevetett rajta, és közölte vele, hogy márpedig nincs túl sok választása. Azt ígérte, beszél Lin professzorral, akinek a szakterülete és tudása nagy segítségemre lehetne, de mivel nemsokára mindketten Olaszországba mennek, és Lin több hónapig maradni is fog, az ő tutorsága kizárva. Ettől függetlenül be fogok járni a selyem utas órájára J Ezen kívül bemutatott a fő-fő tanszékvezetőnek, aki megengedte, hogy októberben mehessek ásni!!! Náluk egyébként fél éves az ásatási gyakorlat, minden elsősnek kötelező, aztán ennyi, visszatérnek Pekingbe, és be is fejezték a terepgyakorlatot. Egyébként már most mehetnék, de még csak a humuszolás folyik, amivel nagylelkűen nem akarnak untatni, így majd csak az izgi részén veszek részt. Alig várom már.
Mindemellett még arra is maradt energiája, hogy keressen nekem egy nyelvcserepartnert, akivel gyakorolhatom a kínait, és akár még nyelvvizsgára is segíthet felkészülni. Nagyon előzékenyen egy lányt választott mellém, mert ők nemcsak okosabbak, de közvetlenebbek is. Elméletileg pénteken találkozunk.
És ami hab a tortán, a tanszéknek saját laboratóriumai vannak, az egyik legfelszereltebb Kínában, a laborvezető pedig hajlandó megfontolás alá venni a mindenféle római üvegek behatóbb analízisének kérdését.
Egyszóval kezdődik a kutatás, holnap beköltözök a könyvtárba, és nagyon remélem, találok is majd hasznos dolgokat.
A megfogtam-az-isten-lábát-meg-sem-érdemlem-a-megtiszteltetést érzéshez még annyit, hogy a nemrégiben kiadott lista szerint, a Pekingi Egyetem a 46. (!!!!) legjobb felsőoktatási intézmény a világon. Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy az ELTE fel sem került a 300-as listára...
