Félreértés ne essék, imádok itt lenni, és rettentő szerencsésnek is érzem magam emiatt. Mármint hogy szeretek Kínában élni. Ezzel ugyanis – tisztelet annak a kevés kivételnek – szinte egyedül vagyok. A legtöbb ismerősöm ugyanis számolja vissza a napokat, vagy legalábbis nem itt képzeli el az életét. És megvan rá a nyomós okuk. Ez pedig – legalábbis részben – nem más, mint a mondjuk úgy, kínai mentalitás. Az itt élők világa, ami egy másik dimenzió, és finoman szólva is megkeseríti a külföldiek életét. Nem gonoszság ez, ők egyszerűen csak ilyenek. Mondok is két példát. Önmagában egyik sem különleges, de talán képes érzékeltetni, mire is gondolok.
Történet 1.
Nemzeti Könyvtár, selyemutas kiállítás. Legalábbis ezt szerettük volna megnézni ugye, de a könyvtár tulajdonképpen könyvtárkomplexum, vagy sokkal inkább egy tejes város. Így hát logikus módon megindultunk a kiállítótermek néven futó szárny felé. Itt roppant kedves biztonsági őr néni fogadott, aki még kedvesebben megkérdezte, mit óhajtunk. Elmeséltük neki, hogy úgy hallottuk, hogy van itt egy kiállítás, ami a híres Selyem utat mutatja be. Ó igen, válaszolta, az a B szárnyban van, fáradjunk ki, majd jobbra. Meg is tettük, sikeresen meg is találtuk a B szárnyat, ahol a felújítás miatt a kiállítás zárva felirat szerepelt. És igen, felmerül a kérdés, hogy a néni ezt miért nem közölte velünk, hiszen akkor megspórolhatott volna nekünk némi energiát. A válasz nagyon egyszerű: nem kérdeztük. Csak annyit akartunk tudni, hol van a kiállítás, és ő meg is mondta. Az, hogy teljesen rohadtul fölösleges elbattyogni odáig, mert nem nézhetjük meg, mellékes.
Történet 2.
A koliba ingyenes a házhozszállítás, és van egy kínai kricsmi, ahol nagyon-nagyon olcsó, és egészen ehető is a kaja. (Persze a kínai kaja, de én nyugatit elvből nem eszek, mert drága és szar is, és kifejezetten a válogatós nyugatiak lenyúlására főzik.) Szóval a kedvencem az édeskés mennyei szószban tocsogó padlizsán (ami egyébként csípős, de sok hét folyamatos könyörgés után megtanulták kihagyni az erőspaprikát-ez is megérne egy történetet), amit nagy gyakorisággal rendelek, hiszen csak 10yuan. Tegnap is azt szerettem volna enni, hívom is a krimót, mondom, hogy a padlit kérem csípős nélkül, mondják is, hogy jó, hiszen már ismernek. Na de itt jön a csavar, a változás, a kínaiak teljes megzavarintása: nekem csak 100-asom van, azaz nincsen apróm, azaz legyenek szívesek váltópénzt is magukkal hozni, hogy vissza tudjanak adni nekem. (Tapasztalat, hogy sosincs náluk apró). És igen, mindezt ilyen szájbarágósan adtam elő, mégiscsak négy hónapja vagyok itt. Mindez hosszú perceket vett igénybe. Néni válaszol, persze-persze, hoznak aprót, semmi gond, ne izguljak. Mondanom se kell, rohadtul nem tudott visszaadni a gyerek, ugyanis nem volt nála csak százas, ami itt a legnagyobb címlet. Igen gyorsan elborult az agyam, és átváltottam mucsizoltánba, ami kínaiul alapvetően is kihívás, hogy minek koptattam fölöslegesen a szám a telefonba. Természetesen ettől is csak én éreztem magam jobban, mert a lárvaarcú - ahogy Kapitány mondaná - kínairól lepergett az egész, azt sem értette, mi a bajom (mármint nem a válogatott kínai jókívánságokat nem fogta, a problémát). Valószínűleg azt sem tudta, hol van. Annyira bosszantóan idült feje volt, hogy igen nehezen álltam meg, hogy pépessé ne zúzzam valamivel. Olyan jól esett volna. Annyira. Végül elkaptunk valami kolis csajt, aki adott aprót, így nem kerültem kőfejtőbe, se kivégzőosztag elé.
Tudom, hogy egyik történet sem extra, és bárhol megesik hasonló. Nem is ez a baj. A gond az, hogy itt nem megesik, hanem ez az állandó. Csak ez van. És így talán már sokkal érthetőbb, hogy miért akarnak sokan hazamenni innen, ufóföldről.
És hogy én miért nem? Egyrészt, mert folyamatosan zen állapotban vagyok (na jó, a kajaszállítósnál nem voltam, de az kivétel:) Nem úgy állok a dolgokhoz, hogy ezt most elintézem, hanem úgy, hogy úgysem sikerül, aztán meg jól meglepődök, ha mégis. A másik pedig a csodálatos magyar nyelv. Nyugodtan mondhatom az arcukba, hosszan, ízesen, mert a tehetetlen düh ellen csak ez segít. Meg az edzések.
