Eljött hát a nagy nap, a keresztény világ legnagyobb ünnepe, ami a kínai világ számára egy tökéletesen átlagos szombatot takar, az elmúlt évek nyugatmajmolásának köszönhetően néhány giccses műfenyővel és hóemberrel megspékelve.

Az én fogadott öcsikémmel, Lalival viszont mindenképpen szerettünk volna ünnepelni, és szerencsére ehhez a kvartett kínai tagja, Long is partner volt. (Kate sajnos nem lehetett velünk, hazautazott Amcsiba ugyanis, de azért nem feledkezett meg a barátokról: ma ő ébresztett egy boldogkaris hívással, bár gyanúsan sokat érdeklődött a pálinkám felbontottsága és fogyasztottsága felől… )

Szóval Longnál terveztünk egy hatalmas multikulti főzéssel egybekötött közös karácsonyozást. Én már déltől ott lebzseltem, boldogítottam Longot és unokahúgát, Negyvennégyet, majd megérkezett lakótársuk, Baobao Koreába emigrált exosztálytársa (akinek persze nem tudom a nevét), és együtt elmentünk bevásárolni. A hangulat fenomenális volt, tekintve, hogy mindenkit leépítettem azzal, hogy az agysorvadás és idült elmezavar következtében felcserélve használtam a szavakat. Végig azzal szívattak, hogy teavaj helyett vajteát veszünk, meg keksztekercs helyett tekercskekszet csinálunk. Kemo helyett meg Mokenek hívtak. A nagy viháncolás egészen addig tartott, amíg meg nem pillantottam egy hatalmas ormányos teknőst az egyik élő eleségeket tároló akváriumban, aki véres végtagokkal, kétségbeesetten próbálta kiküzdeni magát, míg fel nem adta, és a biztos halál tudatában, lehajtott fejjel, megadóan várta a szenvedés végét. Persze teljesen megvadultam, úgy kellett lefogni. Először bőgni akartam, aztán megvenni, lenyilazni a kínzóit, kitépni a szívét minden teknősevőnek. A többiek meg azzal nyugtattak, hogy holnap is itt lesz. Nem értették, hogy miért visítom, hogy pont ez a baj, és inkább magam tekerném ki a nyakát szegénynek, mint hogy tovább szenvedjen szerencsétlen. Végül elvonszoltak, de szinte egész este kísértett a látvány:(

Hat körül befutott Lali, és az ukrán Valika, aki Long barátnőjének, a szeptemberben megismert, de időközben hazautazott Emmának az évfolyamtársa. Nem sokkal később megjelent Longék sokadik lakótársa, Feifei, és barátnője, az Emma búcsúbulijakor megismert Xiaomi. Így lett teljes a csapat, és kezdtünk neki a főzésnek az aprócska konyhában. Rengeteg kaját terveztünk, és bár melegváltásban dolgoztunk, így is éjfélre lett vacsora. Csináltunk töltött káposztát, keksztekercset (Negyvennégy meg Long is függők lettek, kérték, hogy mindenképp legyen a menüben, Negyvennégy még végig is kuktáskodta az egészet, hogy ellesse a roppant bonyolult fortélyokat:). Long a kedvenceimet készítette: földimogyorós spenótsalátát, édes-csípős mártásban úszó padlizsánt (bár ez kicsit túl sós és túl csípős lett, pedig kétszer is átsütötte) meg sörtésztaszerű cuccban rántott gombát(ezt a nagy éhségben már jóval a többi előtt befaltuk). A húsosoknak csinált valami levest meg kólában karamelizált disznót. Baobao yunnani fokhagymás husit főzött, a koreai emigráns csajszi pedig stílszerűen csípős koreai tésztarudakat, ami egyébként rettentő finom volt, csak a nyelőcsövünket égette darabokba. Valika ukrán hússalátát csinált, a kedvemért vega verzióban is (bár láttam az értetlenséget és a sajnálatot a szemében:). Plusz desszertnek pedig sütöttünk még palacsintát, amit Lali jóvoltából ötputtonyos tokajival öblítettünk le.

Volt persze skypolás is a családdal, bemutattunk mindenkit mindenkinek, hatalmas nyüzsgés, jókedv-kacagás, és hajnal három, mire repedező hassal és álmos pillákkal ágyba kerültünk. Fantasztikus karácsony volt.

Ma pedig elindultam a Keleti katedrálisba, esti misére, mert naivan azt hittem, hogy karácsonykor ilyen is van. Az még hagyján, hogy tévedtem, de valami olyat láttam, ami biztosan maradandó agykárosodást okozott. A hatalmas templom körül legalább száz, vagy annál is több öreg, nagymamik és papik, mikulássapkában, neonszínben játszó fénybotokkal diszkózenére egyentáncoltak. Közvetlenül a lépcsőkön álló hasonló kinézetű mamókák és papókák vezénylete alatt, rendezett sorokban, hol lábat, hol kezet, hol fénybotot, esetleg mankót lóbálva, ide-oda forogva. Nem csoda, hogy a templom zárva volt. Én is megijedtem, és fénysebességgel menekültem el a tett helyszínéről.