A keresztény hitvilág nagy tévedése, hogy a poklot forró, tűzfolyamok és fortyogó vulkánok tarkította helynek képzelik. Sokkal közelebb állna a valósághoz, ha egyszerűen csak átkeresztelnék Baojire.

Pekingben még naivan azt hittem, az egy hetes túlélőtúrám legsarkalatosabb pontja a végeláthatatlan vonatút lesz, de rettentő nagyot tévedtem. Már hajnalban sejtettem, mikor fogvacogva próbáltam magam a sálamba burkolni, hogy annak ellenére, hogy Pekingtől délre tartok, az időjárás egyre zordabb lesz. De Baoji minden várakozásomat alulmúlta. Két pajti várt egyébként, akikkel buszra szálltunk az ásatásnak helyet adó kis faluig, és akik előzékenyen elmagyarázták, hogy azért érzem magam Szibériában, mert hegyek között vagyunk. Azt tanácsolták, öltözzek föl melegen. Ez a szállásra érve meg is történt. Egyébként a körülmények mondhatnánk spártaiak, de feltehetőleg a jó peloponészosziak megsértődnének, amiért egy félresikerült koncentrációs táborhoz hasonlítom az életmódjukat. Papírvékonyságú falak közé zárt kétágyas szobák (?) képezik a szállást ugyanis, a nyílászárókon öles résekkel, a falakon újságpapír alkotta szigeteléssel. Ez nem is lenne különösebben probléma, nem vártam Grand Hotelt, csakhogy fűtés nincs, és nem is lesz, a szél pedig kérlelhetetlenül és megállíthatatlanul minden résen befúj. Jelenleg a nap legmelegebb órája van, én pedig szó szerint az összes ruhámat magamra öltöttem. Ez nevezetesen egy póló, egy vékonyabb pulóver, egy anorák, egy katonai pulcsi, egy kabát, sál, kesztyű, egy harisnya, egy melegítőalsó, egy cicanaci, farmer, egy lábtyű, egy térdzokni, egy sízokni és egy edzőcipő. Ennek ellenére remegek a hidegtől. Alig várom a hajnalt, mikor befejeződik földi pályafutásom, és jéggé fagyott múmiává lényegülök át.

Ráadásul a pajtik is csak belöktek a szobába, aztán majd vacsikor szólunk felkiáltással magamra is hagytak. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt az ásatást veseelégtelenség nélkül megúszom.

A vacsora egyébként egészen ehető volt, és közben meglehetősen sok dologról tájékoztattak. Először is, itt minden a túlélésről szól, télen, hóban, fagyban is itt melóznak, fűtés nincs, de ők már megszokták. És hogy mi nincs még? Beltéri wc (az hogy pottyantós, már meg sem kottyan, de az, hogy minden oldalról nyitott, némileg rosszul esik). Zuhanyzó (állítólag valami ficsúr koreai meg a nője háromnaponta eljárnak valahova fürdeni, ha kényeskedni akarok, tarthatok velük, de az ilyesféle mentalitást teljes értetlenség kíséri).

Nesze neked igazi Kína.