Vannak napok, amikor nem érdemes kikelni az ágyból, mert úgysem sikerül semmit elintézni. Na, a mai éppen ilyen volt. Persze tulajdonképpen semmi extra nem történt, csupán rengeteg apró bosszúság, és hiábavaló időpocséklás.

Már egy ideje motiválatlan vagyok, a közelgő hazautazásom miatt úgy érzem, semmi értelme bármibe is belefogni, úgysem tudom befejezni, vagy biztosan nem úgy, ahogy szeretném. Ezért voltam olyan lelkes, hogy ma végre kénytelen leszek reggel kimozdulni, és ha már a tanszéknél vagyok, eltölteni a napomat a könyvtárban, majd fogni a sátorfám, és mint aki jól végezte dolgát, végleg kiiratkozni, mert az ösztöndíjügyintézők szerint ezt január 6 után már nem tehetem meg.

Az még hagyján, hogy olyan hideg van kint, hogy maszkban járnak az emberek, elkerülendő az arcra fagyott jégcsapokat, én meg szilveszterkor elhagytam az egyetlen normális pulóverem (erről legyen is elég ennyi: pars pro toto jellemzi az estét…). Az sem bántott igazán, hogy a bekrepált fényképezőm miatt a könyvtárazás is kudarcba fulladt. Merthogy végre beszereztem a korán kelés fő okát, a kínai katonai kabátot. Ugyanis – mivel 6-ától megszűnik itt az élet, elterveztük a pár héttel ezelőtt vidékről idenyaralt magyarral, Balázzsal, hogy kicsit körbeutazzuk a Selyem utat, ami egyrészt nekem egy álom, másrészt -40 fok van arra. Szóval egy pajtitól kölcsönkértem az anyukája(!) katonai kabátját, mert nekem nincs meleg cuccom, az ujguroknak meg milyen örömet okoz majd, hogy lesz kit hátba lőni.

De aztán eltörött a mécses. Éppen boldogan, és jéggé fagyva tértem vissza a koliba, mikor hívott Balázs, hogy nincs jegy az Ujgur Autonóm Tartományba. Egyáltalán. Sehova. Sehonnan. Tudtuk, hogy a kínai újév miatt az egész ország utazik, meg azt is, hogy csak 10 nappal az indulás előtt lehet jegyet venni. A jegypénztáraknál kígyózó óriási sorokra is felkészültünk lelkileg (főleg én, mert Balázs veszi meg őket, hátha vidéken egyszerűbb). De azt nem sejtettük, hogy 1, azaz 1perc alatt eladnak mindent. Igaz, hogy mindkettőnk helyi ismerősei (is) idestova egy hónapja tudják, hogy utazni akarunk - Wangqiantől még meleg sapit is kaptam, hogy ne fázzak a hidegben - mégsem mondta senki, hogy jegypénztárnál nem lehet jegyet venni ilyenkor, csak speckó netes oldalakon, ahol január 15-ig bezárólag eladtak mindent, utána is csak azért nem, mert még nem lehetett. Wangqiannek persze voltak elmés ötletei, miszerint utazzak keletre, vagy ne menjek sehova, amitől teljesen elborult az agyam, hiszen hetek óta arról áradozok, hogy végre esélyem nyílik látni azokat a leleteket, amikről a disszertációm írom, és a nagy Stein Aurél nyomdokaiba lépni. Szóval teljesen összetörtem. De tényleg.

Aztán végül jött az isteni szikra, meg minden jó, ha a vége jó, így kitaláltam, hogy fordítsuk meg a dolgokat, és kezdjük ott, ahova utoljára mentünk volna, azaz Belső-Mongóliában. Bukunk némi pénzt, ki kell hagyni pár helyet, de a lényeg, hogy MEGVANNAK A JEGYEK! Tehát ezek után már eléggé valószínű, hogy utazunk, és valóra válik az álmom. Legalábbis egy része. Íme a terv:

1. január 10---indulás a belső-mongol fővárosba, Hohhotba. Közel 8 óra vonatozás, hun leletek, jurták, kínai hercegnők, sztyeppe, dinoszauruszok.
2. január 12---indulás a buddhista paradicsomba, a Stein által is kirabolt izé feltárt Dunhuangba. 34 óra vonatút, 9óra várakozással, buddhista barlangkomplexumok, sivatag, szentélyek.
3. január 15---indulás Turfánba, a Selyem út egyik leglenyűgözőbb városába. 19 óra vonatút, halott városok, földalatti katakombák, a Stein által feltárt astanai selymek.
4. január 19---indulás az Ujgur Autonóm fővárosba, Ürümqibe. Római selyemleletek, nyugati arcvonásokkal rendelkező múmiák, mecsetek, bazársor, melegvizes források, naan, kebab, a magyarokat (leszámítva az elnyomó kínai katonának öltözöttet) rokonoknak tekintő ujgurok.
5. január 23 vagy 24---vissza Pekingbe, 35 óra vonatozás, 26-án érkezés, 31-én utazás Magyarországra.

Ez hát a terv. Apró szépséghiba, hogy eddig csak Hohhotba van jegyünk, és ha így folytatódik az újévi népvándorlás, onnan nem is jutunk tovább. De legalább a fővárosból elmenekülünk. Madarat lehetne fogatni velem, de az official piece of shit day tovább folytatódott, bár szerencsére ez az utazás ezen szakaszát már nem befolyásolja.

(A második képen egyébként Zolival vagyunk láthatók szilveszterkor, ekkor még viszonylag kulturáltan, pedig reggel 11-től pusztítottuk a pálinkát…)