Őszközép ünnepének alkalmából Longgal, Lalival és amcsi barátnőjükkel, Kate-tel elmenekültünk a fővárosból, és meg sem álltunk egészen a 2-300 km-re található tengerparti részig. A vonatutat gyorsan és viszonylag olcsón megúsztuk, a hűvösből pedig megérkeztünk az indián nyárba. A szobatársam figyelmeztetett, hogy meglehetősen sok lesz az orosz, akik ide járnak üdülni, de a hely minden várakozást fölülmúlt. Betoppantunk ugyanis Oroszországba. Az nem elég, hogy minden cirillel volt kiírva, a kínaiak oroszul próbáltak minket átverni, és még az épületek sem emlékeztettek Ázsiára.

A szállásunk, amely ugyancsak orosz jegyeket és egyúttal írást hordozott magán, meglepően tiszta és kulturált volt, előre csomagolt szappankával, samponkával, fésűcskével és hasonlókkal felszerelve. Gyorsan lepakoltunk és elmentünk ebédelni. Tengerpart lévén herkentyűvadászatra indultunk. Amerre a szem ellát, mindenhol akváriumokba zsúfolt haldokló élőlények, akik vergődve várják, hogy valaki kiválassza, majd élve serpenyőbe hajítsa őket. A fiúk is ezt tették – már a kiválasztást, a főzést szakácsokra bíztuk. Kate-tel nem volt hozzá gyomrunk, a bűz és a haldokló állatok eléggé megviseltek mindkettőnket. Az éhség azonban nagy úr, meg ilyen ínyencségekkel egyébként sem gyakran akad össze az ember, így rettentően bekajáltunk. Volt itt 4-5 féle roston sült kagyló, tarisznyarák (amit rettentő nehéz szétroppantani, és kinyomogatni az ízelt kis combjaiból a husit) és szürke, rovarra emlékeztető rákocska (amit meg kell hámozni, miközben jól összeszurkálja az ember kezét).

Bár olykor kissé sercegett a homok a fogunk alatt, mindent elpusztítottunk, Hozzá pedig helyi gyógynövényes pálinkát szürcsölgettünk. A kiadós ebédet követően már rohantunk is a tengerpartra. Meglepően jó volt az idő, a tenger csak kicsit volt szemetes, a part pedig csak kicsit mocskos, így lubickoltunk valamennyit, majd a többiek beástak Lalit és engem. Ez akkora sikert aratott, és oly hatalmas rajongótáborra tettünk szert, hogy alig látszottunk a fotózgató helyiek gyűrűjében.

Mindezek után visszatértünk a szállásra, lezuhanyoztunk, csevegtünk Kate-tel, végül együttesen nyakunkba vettük a várost. Kínai Oroszország este talán még szebb, mint nappal. Mindenhol fények, a fákon hóesést utánzó, a parkban virágokat formázó, a tengerparton pedig diszkógömb-szerű. Meg is vacsoráztunk ügyesen, rákos és zöldséges táska, fokhagymás kenyérke, tojásos leves, grillezett padlizsán és burgonya, a húsevőknek plusz grillezett bari volt a menü. Teli hassal indultunk sétálni, de Long gondoskodott arról, nehogy gyomorbántalmaink legyenek. Berongyolt a gyógyszertárba, majd vásárolt egy adag fehér labdát, amit szét kellett pattintani, s így megkaptuk a galagonya gömböcskéket. Állítólag jót tesz az emésztésnek…. Már az gyanús lehetett volna, hogy egy gyümölcsöt gyógyszerként árulnak, a különös kiszerelés pedig még inkább, ugyanis az íze rettenetes vagy még annál is rosszabb volt. Kiküszöbölendő a csorbát, Long egy üveg borszerű dolgot is beszerzett, ami szintén rettentő egészséges, ellenben ihatatlan. Szegény viszont nagyon nem szerette volna kidobni, ezért séta közben ivós-ügyességi játékokat játszottunk: aki veszít, iszik. Jelzem, én egyszer sem kortyoltam abból a vacakbólJ