Nem volt elég a tegnapi hajcihő, ma további elvtársak érkeztek, méghozzá maga a Beida rektora, dékánja és a teljes vezetőség, köztük a régészeti tanszék vezetője.

A reggel még szokás szerint indult, épp Amyvel rajzoltunk metszetet (valahogy erre mindig megtalálnak), mikor megérkeztek a hatalmasságok. Azonnal gödörből ki, felsorakozás, tapsvihar, beszédek, fotók, nevetés, éljenzés, ováció, valahonnan még egy virágcsokor is előkerült. Csodálom, hogy nem vörös szegfűket dobáltunk lelkesítő dalokat énekelve, de majd legközelebb. A rektor nálam külön elidőzött, mert mégiscsak milyen csodálatos, hogy egy nyugati részesülni kíván a nemzet dicső múltjának megismerésében. Az ásatásvezető meg dagadt a büszkeségtől, és bizonygatta, hogy maximálisan kínaivá lényegültem, és az eszme szívem-lelkem átjárja.

Ezután következtek az előadások, a régészeti tanszék tevékenységének bemutatása, majd egy pirospozsgás diákelvtárs prezentációja az ásatás mindennapjairól. A mosolygó, túlcsorduló munkakedvtől és hazaszeretettől átitatott diákokat ábrázoló képekből kiderült, a Beida ifjú régésznemzedéke tántoríthatatlanul fáradozik a Népköztársaság virágzó történelmének feltárásán.

A beszámolókat záró tapsorkánt az ebéd követte, ami a szokásosnál is sokkal finomabb volt (a zord körülményekért egész elfogadható ételekkel kárpótolnak), számlálhatatlan koccintással, és fotózkodással. A rektor mindenkivel szeretett volna külön fotót, velem rögtön kettőt is (ami azért nagyon jó, mert ugye a zuhanyzó és tükör hiánya némiképp rányomta a bélyegét az ábrázatomra), a koccintások során pedig odáig fajult a bódottá, hogy még a szüleimnek is hosszú és örömökben gazdag életet kívánt.

Miután kiörömködtük magunkat, a szakadó esőben kikísértük az elvtársakat, és lázasan integetve, hazaszeretet tekintetében túlburjánzó (azt hiszem, ez egy ablativus limitationis lett) szívvel búcsúztattuk őket.

Szerencsére a tanárok annyira meg voltak hatva a jól sikerült látogatás miatt, hogy a szokásostól eltérően az esőnapot nem tanórával, hanem szabad programmal tölthettük. Ennek oka – mint később kiderült – részben én, illetve külföldiségem volt. A rektor ugyanis annyira meghatódott, hogy nem csupán koreai, tajvani, makaói és hongkongi vendéghallgatók vesznek részt a Beida tanszéki feltárásán, hanem egy igazi nyugati is, hogy elhatározta, több pénzt invesztál a régészeti tanszékbe. Nehogy véletlenül is az elterjedjen el nyugaton, hogy a kínaiak nem zuhanyoznak, és össze-vissza szarnak mindent.

Este Amy, Fangfang és Yahui meghívtak búcsúvacsira, mert bár holnap lesz itt az utolsó estém, de akkor szeretnék elköszönni a tanároktól meg a többiektől, mert egytől-egyig rettentő kedvesek voltak velem, és csupán az ő vendégszeretetük (meg az ehető kaja) tette elviselhetővé az ittlétet. Ja meg a jóslócsontok, amikből rendes mennyiséget fedeztek fel az ásatások során, és vacsi után végigmutogatták az összeset.