Lassan egy hete, hogy önkéntesen remeteségbe vonultam. Ugyanis október első hete államalapítási szünet, amit boldog boldogtalan utazással tölt, már hónapokkal ezelőtt le kell foglalni a jegyet minden létező tömegközlekedési eszközre, talán még a tuk-tukra is, és lehet menni, ki merre lát. Így történt, hogy az összes barátom és ismerősöm elutazott, én viszont maradtam, hogy csendes magányomban feláldozzam magam a tudás oltárán. Ebből persze folyamatos májsóvárgással (mert ugye ökör iszik magában) egybekötött byroni spleen alakult ki, amit a Wangqiannel és a tutorommal töltött ebédek dobnak föl némileg. De hogy a kutatásról is szó essék, terveim szerint beköltöztem volna az egyetem központi könyvtárába, lévén a tanszéki a héten zárva tart. Szorgosan összeírtam a szükséges könyveket, és megindultam. Aztán elbizonytalanodtam. Egyrészt a kampuszra bejutni sem egyszerű, ugyanis sokan az utazgatást úgy értelmezik, hogy eljönnek a Beida-ig, mert ugye milyen nagy kaland is megnézni az egyetemet. Viszont bejutni csak diákkal lehet, akinek nincs, sorban kell állnia az ideiglenes kártyáért, meg a kellemes motozásért. Ez viszont lassú, ami miatt az összes bejáratot minimum 100-200 tolongó helyi állja el. Mindez némileg ijesztően hat a gyanútlanul bejutni vágyó hallgatókra. Legalábbis rám mindenképpen. Egyébként sem fér a fejembe, egy egyetem hogyan lehet ekkora látványosság, hogy ennyien akarjanak fotózkodni a kapujában.
Végül sikeresen beverekedtem magam, de aztán ismét elbizonytalanodtam. A könyvtár ugyanis akkora, mint az egész ELTE, a TTK-t meg a többit is beleszámítva. 5 emelet, ami a térképek ellenére is ideális terep az eltévedéshez. Szerencsére megvoltak a könyvek jelzetei, így hosszas útbaigazítást követően meg is találtam a legtöbb polcot, de a könyvek persze nem voltak sehol. Tudni kell, hogy a kínaiak ebben is valami sajátos rendszert követnek, az ABC sorrend vonássorenddel egybekötött különös keveréke szerint rendezik a publikációkat, és lehetőleg még tematikusan is külön termekben szórják szét. A To jelzet után itt gyakran Tf jön, utána mondjuk D, de véletlenül sem a Tsic, ami nekem kellene, és hasonlók.
Leforrázva és tökéletesen idiótának gondolva magam kértem Wangqian segítségét. Mert milyen ciki már, hogy nem vagyok képes megtalálni jelzet alapján a könyveket. De ma kiderült, hogy nem én vagyok a degenerált. Összesen 3 (!!!!) órát töltöttünk az 5 könyv beszerzésével, amiből csak egyet sikerült fellelni, a többi viszont egyáltalán nem került elő, és még csak nem is sejtjük, miért. Természetesen próbáltunk segítséget kérni, de mint ahogy általában otthon is, a könyvtárosok itt sem azért vannak, hogy tájékoztassanak, hiszen fogalmuk sincs semmiről. Csupán dekorációként funkcionálnak. Szóval könyv nem lett, de végre láttam Wangqiant idegesen. Ez is valami.
Este aztán elmentem az egyetemi edzőterembe, mert nagyon rám fért egy kis dühlevezetés. Két órát próbálhattam ki, mielőtt kiváltom az egyébként aranyárban számított 4hónapos bérletet. Mivel ma csak jóga volt meg kickboxaerobick, elmentem mindkettőre. A hely egyébként tökéletesen nyugati, mindenhol üvegek, egy csomó terem, meg bénáskodó helyiek.
Mindkét órára érvényes megállapítás, hogy sosem szabad elvárásokkal nekiindulni, mert csak csalódás lesz a vége. A nyugati (ezeknek a jóga is annak számít, legalábbis a divatja tuti nem Indiából érkezett) edzésforma a kínaiak számára teljesen idegen, nehezen befogadható, ezért az alapoknál is alapabb dolgokat lehet velük csak megcsináltatni. A jóga esetében ez annyira nem zavart, bár néha majdnem elaludtam nyújtás közben, de azért a kickboxaerobcknál én naivan tényleg azt hittem, hogy úgy fogom kapkodni a levegőt, mint anno otthon a kétórás ugrabugrák után/közben. Erre percenként megálltunk, mert a többiek szó szerint dőltek-borultak rúgások közben, a formagyakorlatoknál pedig szinte csak ácsorogtak. A hasizomgyakorlat pedig körülbelül annyira volt megterhelő, mint felülni reggel az ágyban. Viszont ez is több, mint a semmi, és vannak futógépeik is, amit ugyancsak használhatok, szóval ha órák előtt futok egy kicsit, majd biztos nem lesz ilyen nagy a szám. Bár félek, ha felszállok valami gépre, soha többé nem lesz majd használható...
